edzések, foglalkozások:
"A különbség a lehetetlen és a lehetséges
között, az egyén akarata."
Hironori Otsuka (1892-1982)
A Wado Ryu karate stílus alapítója
Együtt a HEGYEM mozgalommal:
Köszönjük a támogatást:
MADWORKER KFT
tűzvédelem
Gondolatébresztő:
"A harcos nem olyan valaki, aki egyszerűen csak felveszi a harcot és végez az ellenséggel; a harcos mindent elkövet, hogy azt tegye, ami a helyes, hogy tisztelje a másikat, s a dicsőség és a tisztesség szabályai szerint éljen, még akkor is, ha mások nem e törvény szerint élnek."
Dan Schmidt
Molnár Tamás
Molnár Tamás
Klub: Piliscsaba
Övfokozat: Fekete öv, 3. dan

Csoportjai:
gyerek kezdő, középhaladó,
haladó, versenyző csoport. Megnézem

Molnár Tamás 1996-ban Wernke Tivadarnál kezde a karate gyakorlását, majd nem sokkal a kezdés után Szente Gyula tanítványa lett és jutott el 2002-ben a fekete övig. 2001-ben kezdett edzéseket tartani Piliscsabán. Wernke Tivadartól vette át az utánpótlás csoport edzéseit. Számos - ma már sikeres - versenyző kezdte és szerette meg nála a karatét. Jelenleg egyesületünk vezetőedzőjeként a kezdőkkel, középhaladókkal és versenyzőkkel foglalkozik.

Karate - szakmai útjának főbb állomásai

1996 - Piliscsabán elkezdte a karate gyakorlását
2001 - A piliscsabai egyesület utánpótlás edzője
2001 - WKF Karate Diákolimpiai - elődöntők - Junior, -65kg, 1. hely
2001 - WKF Karate Diákolimpiai - országos döntő - Junior, -65kg, 1. hely
2002 - WKF Karate Diákolimpiai - Junior, -65kg, 1. hely
2002 - Honda Száraz - Nemzetközi Karate verseny - 3. hely
2002 - I. Fudokan Karate Európa Kupa - 3. hely
2002 - Sikeres fekete öv 1. dan, Berlin
2003 - Wado Európa Kupa - U21, -65kg - 3. hely
2004 - Karate középfokú edzői képesítés (TFTI)
2004 - Sikeres fekete öv 2. dan, Berlin
2005 - Siófok, Sió Roda - felnőtt -65kg, 1. hely
2005 - Japán, Tokyo - Magyar Wado Kai válogatott tagja
2007 - Budapest, Wadokai Magyar Bajnok - fenőtt kumite -65kg
2010 - A Fudoshin Karate Egyesület vezetőedzője
2012 - Sikeres fekete öv 3. dan, Berlin
2013 - A Shindo SE piliscsabai utánpótlás és versenyző csoport edzője


Filmes pálya
Kaszkadőrként

2019 - Tradestone - (ftv sorozat) kaszkadőr

2018 - Terminátor - (mozifilm) kaszkadőr
2018 - Aranyélet 3 - (tv sorozat) kaszkadőr, dublőr
2018 - Homeland - (tv sorozat) kaszkadőr

2016 - Felesleges ember - (mozifilm) kaszkadőr, dublőr
2016 - Neandertaler - (mozifilm) kaszkadőr
2016 - Campix - (mozifilm) kaszkadőr
2016 - A viszkis - (mozifilm) kaszkadőr

2015 - Az utolsó királyság - (tv sorozat) kaszkadőr, dublőr
2015 - Kojot - (mozifilm) kaszkadőr
2015 - Cop Mortem - (mozifilm) kaszkadőr
2015 - Hunter's Prayer - (mozifilm) kaszkadőr

2014 - Az utolsó királyság - (tv sorozat) kaszkadőr
2014 - Spectral - (tv sorozat) kaszkadőr
2014 - Vikingek 3. évad - (tv sorozat) kaszkadőr
2014 - Fallen - (mozifilm) kaszkadőr dublőr

2013 - Alatriste - (tv sorozat) kaszkadőr
2013 - Herkules - (mozifilm) kaszkadőr
2013 - Dracula - (tv sorozat - 1. évad) kaszkadőr, dublőr
2013 - Strike Back - (tv sorozat - 4. évad) kaszkadőr, dublőr
2013 - Kenau - (tv film) kaszkadőr
2013 - Selection - (tv sorozat - 1. évad) kaszkadőr

2012 - A Borgiák - III. évad (tv sorozat) kaszkadőr
2012 - Die Hard 5 - (mozifilm) kaszkadőr

2011 - Az Idők Végezetéig (tv sorozat) kaszkadőr
2011 - A Borgiák - II. évad (tv sorozat) kaszkadőr
2011 - Strike Back 2 (tv sorozat) kaszkadőr
2011 - Birdsong (tv film) kaszkadőr
2011 - Asterix és Obelix (mozifilm) kaszkadőr
2011 - 47 Ronin (mozifilm) kaszkadőr

2010 - A Borgiák - I. évad (tv sorozat) kaszkadőr
2010 - A vér és méz földjén (mozifilm) kaszkadőr
2010 - Isenhart (tv film) kaszkadőr

2009 - Katedrális (The Pillars Of The Earth) (tv sorozat) kaszkadőr

---------------------------------------------------------------
2005 - Eragon (mozifilm) statiszta


VIDEÓKLIPPEK

2012 - Irígy Hónaljmirígy - Rúgj Chuck Norris


REKLÁMFILMEK

2012 - The Voice - Magyarország hangja (INTRO) - kaszkadőr
2010 - Coca-Cola Zero "The Train" - szereplő
2010 - Really: New Windows Phone Ad - kaszkadőr
2010 - World Cup Fans 2010 - MBC Televisions Dubai - kaszkadőr


ÉLŐ SHOW - kaszkadőr bemutatók:

2012 - Cannon csapatépítési nap - Kaszkadőr show, forgatás
2011 - Mission Impossible 4 - Premier vetítés előtti kaszkadőr bemutató

“Az út, hogy gyakoroljuk a küzdőművészetet, nem a harcon keresztül vezet.
Magunkban kell keresnünk a békét és a harmóniát. Keressük azt! ”
Hironori Otsuka (1892-1982) - A Wado Ryu karate stílus alapítója
Shindo Sportegyesület - 2013-2024