edzések, foglalkozások:
"A különbség a lehetetlen és a lehetséges
között, az egyén akarata."
Hironori Otsuka (1892-1982)
A Wado Ryu karate stílus alapítója
Együtt a HEGYEM mozgalommal:
Köszönjük a támogatást:
MADWORKER KFT
tűzvédelem
Minden versenyzőnk éremért küzdött Párizsban a stílus Európa Kupán - 2017
Minden versenyzőnk éremért küzdött Párizsban a stílus Európa Kupán - 2017
Párizs nem csak a turista élmények miatt, hanem a sporteredmények szempontjából is meghatározó emlékeink közé kerül. Összességében mondhatjuk, hogy nagyon jól sikerült a felkészülés a 2017. november 4-i, franciaországi Wadokai Európa Kupára, amelyet Párizsban rendeztek meg. Csapatunk remekül szerepelt. Szép formagyakorlatoknak, pontszerzéseknek, nyertes meccseknek köszönhetően egytől-egyig, mindenki éremért küzdhetett valamennyi kategóriájában.
Kedden, szerdán érkezett a csapatunk Franciaországba.
Csütörtökön közösen városnézés volt a program, ahol első állomáskén az Eiffel Toronyhoz mentünk. Korai érkezésnek és a még kis sornak köszönhetően fel is mentünk a legtetejére. Gyönyörű volt. Ezt követően útba ejtettük Párizs nevezetességeit, mint a Diadalív, Louvre, Notre Dam és még sok csodálatos építményt és parkot. Köszönjük ez ügyben Molnár Mártinak a segítséget.
Péntek a hivatalos programok napja volt. Délelőtt még szabad program, délután pedig közös összetartó edzés, regisztrációra és mérlegelésre került sor. Mindenkinek rendben volt a súlya. A szállásra érkezve egy még megtartottuk az utolsó lelkesítő beszédet és idősebb versenyzőink megosztották korábbi élményeiket és fontos tapasztalataikat az ifjú, csatlakozó versenyzőinkkel. A csodálatos eredményekhez ez is hozzájárult.
Pihenőt követően szombaton reggel 6 kor már indult a busz transzfer a helyszínre. 8:00-kor kezdődött a verseny, ahol az U14-es lányok kezdtek. Majd folytatódtak az egyéni és csapat katák, majd rövidke megnyitót követően az egyéni és cspaat kumiték.

Nehézkes volt az utazás szervezése, a verseny szervezése ugyancsak, de kompenzálták, hogy a verseny lebonyolítás flottul, gördülékenyen ment. Nem is szeretnénk erről többet említeni, mert a csapat eredmény fontosabb :)

Csapat szempontjából nagyon szép zárása volt a felkészülésnek. Minden versenyzőnk éremért küzdött. Reméljük jövőre már érmet is sikerül a tétmeccsen megszerezni. Nagyon büszkék vagyunk mindenkire!

Az egyéni teljesítmények közül egy versenyzőt szeretnénk kiemelni. Jakó Attilát, akinek szereplése minden várakozást felül múlt. A felkészülő versenyek sorozatos sikertelensége ellenére a szorgalma és kitartása nála mutatkozott meg a legjobban. Higgadt, taktikus küzdelme, magabiztos pontszerzései és ponttartásainak köszönhetően a 17 fős mezőnyből az 5. helyig küzdötte magát. Angol, majd hazai pályán Francia ellenfelét győzte le. A döntőbe jutásnál skót ellenfelével kiegyenlített 2-2-es állásnál utolsó másodpercekben Attilának pont kellett, de a skót versenyző pontot tudott szerezni, így ő jutott döntőbe. Attila vigaszágon még küzdhetett, de luxemburgi ellenfele jobbnak bizonyult. Attila ezzel egy csodálatos, előkelő 5. helyen végzett.

Gratulálunk minden versenyzőnknek a felkészülés során mutatott szorgalmért, kitartásért és a versenyen mutatott szép helytállásért!

Eredmények:

3. hely - Bronz érem
  • Rónai Lili - U18 kata
  • Udvari Zsófi - U16 kumite -54kg
  • Bonnyai Lilla - U14 -40kg
  • Lány KATA csapat - U14
    (Csapattagok: Bonnyai Lilla, Konyári Bodza, Barta Kincső)
  • Lány KUMITE csapat - U18
    (Rónai Lili, Kádár Ramóna, Kollár Eszter, Bokori Kata)
5. hely
  • Szentkereszty Kristóf - kumite U14 -40kg
  • Jakó Attila - kumite U16 -52kg
  • Berthóty Balázs - kumite U14 -50kg
  • Rónai Lili - kumite U18 -53kg
  • Konyári Bodza - kumite U14 -50kg
  • Kohlhoffer Katalin - kata U16

Csapatunknak volt még egy tagja aki sajnos nem tudott velünk utazni a versenyre. Barta Bence is kvalifikált, készült is az utazásra, de végül sajnos nem tudott csatlakozni a csapathoz. Neki is minden elismerésünk a felkészülés alatt nyújtotta teljesítményéhez. Reméljük jövőre ismét kvalifikálja magát és már csatlakozni tud hozzánk.

Csapatunk nevében ez úton köszönjük mindenkinek aki segítette a gyerekek felkészülését és a lehetőséget, hogy Párizsba utazhattunk és résztvehettünk a versenyen.

“Az út, hogy gyakoroljuk a küzdőművészetet, nem a harcon keresztül vezet.
Magunkban kell keresnünk a békét és a harmóniát. Keressük azt! ”
Hironori Otsuka (1892-1982) - A Wado Ryu karate stílus alapítója
Shindo Sportegyesület - 2013-2024