edzések, foglalkozások:
"A különbség a lehetetlen és a lehetséges
között, az egyén akarata."
Hironori Otsuka (1892-1982)
A Wado Ryu karate stílus alapítója
Együtt a HEGYEM mozgalommal:
Köszönjük a támogatást:
MADWORKER KFT
tűzvédelem
Gondolatébresztő:
"Az út, hogy gyakoroljuk a küzdőművészetet,
nem a harcon keresztül vezet.
Magunkban kell keresnünk a békét és a harmóniát.
Keressük azt."

(Hironori Otsuka - A Wado Ryu karate stílus alapítója)
Kohlhoffer Kati bronzérmet hozott Horvátországból - 2015
Kohlhoffer Kati bronzérmet hozott Horvátországból - 2015
Csapatunk másodszor vett részt a Zágráb Open Cup nemzetközi karate versenyen. Múlt évben csak Rónai Lili, idén pedig már Kohlhoffer Katalin is csatlakozott a Piliscsaba SE csapatához. Ez alkalommal bronzéremmel tértünk vissza.
Katában és kumiteben is indultak versenyzőink. Formagyakorlat szempontjából is fontos állomás volt ezen verseny, mert az októberi luxemburgi Wadokai Európa Bajnokságon eredményeik alapján mindkét versenyzőnk kvalifikálta magát küzdelem és formagyakorlat versenyszámban. Ezen versenyen a bemutatandó katákat immár éles helyzetben is el tudták járni. Továbbjutással ugyan nem járt a bemutatás, de a céloknak tökéletesen megfelelt.

Kumite versenyszámban Kati kezdett. Első mérkőzését nem tudta megnyerni, de ellenfele a döntőig küzdötte magát, így vigaszágon küzdhetett a bronz éremért, ami bírói döntéssel sikerült is. A győzelem bronzérmet jelentett.

Lili mérkőzése nagy részében taktikailag szépen tudta kontroll alatt tartani a nála egy fejjel nagyobb szlovák ellenfelét, de a meccs végefelé ellenfele három pontos találattot szerzett és tartott a végéig. Ő nem került a döntőbe, így Lili sajnos már nem küzdhetett a bronzért.

Alapozást követő első felmérő versenyről - az eredmény mellett - sok tapasztalattal tértünk haza, amely meghatározza a következő hetek, hónapok munkáját.

Gratulálunk és további jó felkészülést, sikereket kívánunk!
“Az út, hogy gyakoroljuk a küzdőművészetet, nem a harcon keresztül vezet.
Magunkban kell keresnünk a békét és a harmóniát. Keressük azt! ”
Hironori Otsuka (1892-1982) - A Wado Ryu karate stílus alapítója
Shindo Sportegyesület - 2013-2024