edzések, foglalkozások:
"A különbség a lehetetlen és a lehetséges
között, az egyén akarata."
Hironori Otsuka (1892-1982)
A Wado Ryu karate stílus alapítója
Együtt a HEGYEM mozgalommal:
Köszönjük a támogatást:
MADWORKER KFT
tűzvédelem
Gondolatébresztő:
"Nagy hiba előre számítgatni egy küzdelem kimenetelét, nem arra kell gondolnunk, hogy vajon győzünk-e, vagy sem. Hagyjuk a dolgokat természetesen folyni, a mi feladatunk, hogy ütünk a megfelelő pillanatban."
(Bruce Lee)
Erős folytatás és az első nemzetközi siker - Budapest Open 2014
Erős folytatás és az első nemzetközi siker - Budapest Open 2014
A 2014, második félévi versenyszezon második megmérettetése szeptember 21-én, a Budapest Open nemzetközi karateverseny volt, ahol haladó(bb) versenyzőink közül ketten - Kohlhoffer Kati és Rónai Lili - léptek pástra. A következő ''lépcsőfok'' adott volt erre a versenyre is, amit sikerült is megugrani.
Kati a 12-13 évesek között kumiteban, -50 kg-ban indult. Rajta kívül a csoportban Szlovák, Cseh, Horvát, Fehérorosz, Ukrán és Magyar indulók voltak. Ez alkalommal célunk a mérkőzéseken való taktikus és higgadt részvétel volt. Katinak sikerült is végig öszpontosítani. A jelenlét és a felkészülés eredménye három győzelmet és egy vesztes meccset követően egy előkelő 3. helyezés lett, ami nagyon szép eredmény.

Lilinek a korábbi, zágrábi tapasztalatok, legkisebbként a mezőnyre való technikai, taktikai felkészülés kezdeti szakasza mellett a sorsolás sem kedvezett. A verseny későbbi győztesével került össze első körben. Később a vigaszágon sajnos nem sikerült tovább mennie.
Természetesen minden nézőpont kérdése és a mi szempontunk - a kudarcok helyett - a tapasztalatok fontosságának ismerete és azok felhasználása a felkészülésbe. A lelkes edzésmunka, a kitűzött célok és a győztes hozzáállás mind mind a mi eszközünk, így idővel mindez beérik, visszaigazol. A türelemmel pedig nem lesz gond.

Szép volt lányok! További sok sikert kívánunk!
“Az út, hogy gyakoroljuk a küzdőművészetet, nem a harcon keresztül vezet.
Magunkban kell keresnünk a békét és a harmóniát. Keressük azt! ”
Hironori Otsuka (1892-1982) - A Wado Ryu karate stílus alapítója
Shindo Sportegyesület - 2013-2024